Nyomtatás

Interjú

Az akadályfutás fenegyereke, interjú Mészáros "Laz The Spartan" Lászlóval

Van egy fiatalember, akit a sors nagyon sok nehézség elé állított születése óta. Amikor az egyiken túl volt, jött a másik. Mégsem maradt nyugton, az egyik legnehezebb sportot választotta - az akadályfutást, a Spartan Race versenyeket. Mészáros László a X2S TEAM tagjaként nemcsak eredményeiről ismert, hanem fantasztikus aktivitásáról és lelkesedéséről is. Erről is beszélgettünk vele.

Laci így mesél magáról, az életéről.

Csongrádról származom egy igen jó sport múlttal rendelkező családból. Édesapám ügyesen művelte a labdajátékokat és atletizált, így leigazolta volna több szegedi szakosztály is. Sajnos a nagyszüleim nem engedték el.

Édesanyám szertornász volt és balett tagozaton felvételt nyert tánciskolába, ahova szintén nagyszüleim hatására nem mehetett. Ezek után volt egy mottó a családban….”Autó/motor versenyző, pilóta és profi sportoló nem lehetsz fiam, mert az veszélyes! Rossz a túlélési arányuk!” A bátyám vadászpilóta lett, az öcsém válogatott atléta én meg…. :)

Milyen a sport múltad az akadályfutás, a Spartan Race előtt?

A szenvedély a sport iránt 4 éves koromban kezdődött, igazából már nem is emlékszem mivel. Az biztos, hogy elég sok sportot kipróbáltam. Atlétika, foci, kézilabda, röplabda, kenu, országúti és mountainbike. Majdnem biztos vagyok benne, hogy van amit kihagytam! :)

Balesetek, műtétek

Az első 1992-ben egy autóbaleset volt: piros lámpánál fékezés nélkül beléjük szaladt egy kamion. Leállt a légzése és a szívverése, szilánkosra tört a koponyája, 3 centi mély üreg lett benne, így az ott található agyi rész használhatatlanná vált. Egy golflabda méretű rész hiányzik az agyából, mert eltávolították. Az újraélesztésnél az intubációs szett túl nagy volt, így a hangszálai is sérültek, később műteni kellett, ahogy a bal kulcscsontját is. Az első 5 év törlődött az életéből, a családját újra be kellett mutatni neki.

1993 tavaszán egyszerre tört el mindkét csuklója, persze újabb komplikációk, majd év végén a jobb könyökéből letört egy darab. Középiskolás éveiben ízületi gyulladással kezelték, ami mandula műtéthez vezetett. 18 éves korától 3 esztendeig nem sportolt, mert az ikertestvére egy sportbaleset következtében a karjai között halt meg... 22 éves korában gerincsérve lett, 4 éve kis híján leszakadt a jobb lába egy lovas balesetben. Most mindkét térde műtétre szorul, és egy hasfalsérv is várja a sorát.

(a térdműtéten 2015 tele óta túl van Laci - a szerkesztő)

Sok minden történt veled az elmúlt időszakban. Milyen tervekkel indulsz neki a következő 3 évnek?

Első sorban a meglévő egészségügyi akadályokat szeretném rendbe hozni és mellette amit csak lehet megvalósítani sport területén. Idén nagy álmom fog valóra válni a Spartan Race Ultra Beast teljesítésével. Ez 42+ km és több, mint 50 akadály.

Az OCR versenyek mellett szeretnék egyre több triatlon versenyen elindulni, így jövőre tervezem az Ironman 70.3-at Budapesten. Majd 2018-ban a „nagy” Ironman-t először Nagyatádon. Illetve a távok növekedésével arányosan kipróbálni magam pár ultra terepfutó versenyen.

Aktív, lelkes sportoló és közösségi ember vagy. Mi hajt, mi motivál, milyen elveket követsz az életben?

Szeretem a motivációs dolgokat, főleg amik sportolóktól, nálam sokkal jobb sportolóktól származnak. A soha nem adom fel hozzá állás ami szerintem a legjellemzőbb rám. De álljon itt példaként egy kicsit hosszabban az enyém is...

Mindenkinek van egy „bázisa”, így bármilyen nehézséget hoz az élet oda mindig visszatérhetsz. Közben ne veszítsd el a fókuszod, tartsd a tekinteted a céljaidon, mert mindenkinek megvannak a maga nehézségei, a maga szintjén. Enged el a múltad és egy kis szerencsével miden valóra válik, amit szeretnél! Ez a bal kezem tetoválásának jelentése egyben!

Próbálok a hétköznapokból és a sport nagyszerű világából meríteni. Erre van egy személyes sportolói oldalam vagy ha úgy tetszik blogom is Laz The Spartan néven. Azt mondják „A világ nem a tanácstól, hanem a példa mutatástól változik!”. Ezért próbálom a hétköznapi, kihívásokkal teli társadalmat kicsit közelebb hozni a sporthoz. A mozgás szeretetéhez. 

Ilyen téren van egy saját mottóm: "Ha csak egy napot vagy lépést hozzá tudok adni más ember életéhez, akkor megérte!"Laz The Spartan

Sokféle feladat és a legváltozatosabb edzések szükségesek az akadályfutás magas szinten műveléséhez. Te hogyan készülsz fel a versenyekre?

2014 óta Tóth Viktor koordinálja az edzéseim. Sokat segít, hogy neki futásban és a triatlon területén nagyon nagy lexikális tudása van. Sajnos tavaly egy térdsérülés miatt szinte kihagytam a fél évet. Ezalatt folytattam a 3,5 éve szenvedélyemmé lett street workout edzéseket. Tapasztalat szerzésnek és karbantartásnak nagyon jó volt. Sok új élménnyel, személyes rekorddal lettem gazdagabb.

Több műtéten is átestél, lassan teljesen felépülsz. Mire figyelsz jobban az edzéseken, mint korábban?

Edzésben, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból és a célnak megfelelően hajtsam végre a kiszabott feladatot.

A pihenés sajnos a gyenge pontom. Vendéglátásban dolgozom, így az alvás mennyiségem nagyon nem való sportolónak. Törekszem rá, hogy 6 óra de persze lehetőség szerint több legyen.

Táplálkozás területe nekem elég új színt hozott most az életembe. Némileg csökkent a húsfogyasztásom, így nőtt a zöldségek mennyisége. Közben új energia forrásokat fedeztem fel, illetve szakirodalmat is többet olvasok. Vegetáriánus és vegán területen, hogy minél többet tudjak a témában. Ennek köszönhetően futó és kerékpáros edzések nélkül is fogytam, de az izomzatom folyamatosan tartom.

Fontos-e a felszerelés? A minőség? Egyértelműen! Odafigyelek a minőségre, mert akinek annyi sérülése volt mint nekem az nem fog még ilyen területen is saját maga kárára tanulni.

Akik ismernek, azok tudják, hogy vidám és laza srác vagy. Te laza vagy komoly embernek tartod magadat az edzéseken, versenyeken?

Edzésben szigorú vagyok, bár ha érzem, hogy valami nagyon nem jó, akkor alternatívát keresek. Nem szeretek edzést kihagyni. Lazaság talán a táplálkozásban mutatkozik meg, mert elég sokat főzök, így kell a kreativitás.

Kedvenc edzéseid?

Hosszú hegyi futó edzések, street workout és kerékpáros edzések bármely formája.

A terveidet hallgatva... triatlon, Ironman, Ultra Beast... Kemény és komoly versenyek. Mit javasolnál azoknak, akik szeretnének komolyan fejlődni az akadályfutásban vagy bármiben, amihez kitartás és akaraterő kell?

Én vizuális típus vagyok, így első sorban azt, hogy:

Írd le a célod! Lásd, mert akkor jobban rögzül és erősebb lesz az elkötelezettséged: ezzel együtt te is! Ez segít abban, ha félsz a kitűzött cél méretétől. Minden maraton futó az első lépéssel kezdte! Ezt sose felejtsd el. Ők is elkezdték valahol.

Ne keress kifogásokat és ne gondold túl! Csak csináld!

És csináld végig! Mert akkor fogod csak megismerni azt a „finisher” érzést, ami függőséget okoz. Nálam biztosan!

A magad számára milyen célokat tűzöl ki a következő hónapokra, amiben neked kellene még fejlődni?

Regenerációban mindenképpen. De, hogy amolyan sportolósan elégedetlennek tűnjek állóképességben és sebességben sem ártana!

Ellenfeleid, versenytársaid közül ki az, akitől tanultál, akinek a stílusa vagy az edzései példaként szolgálnak?

Először inkább a csapattársakat említeném, a X2S TEAM meghatározó és fantasztikusan eredményes tagjait. Mester Bálinttól, Kovács Zsoltitól és Sipiczki Csabitól, hogy hogyan kell légiesen mozogni. Bár nekik sokkal nagyobb tapasztalatuk van, szóval az én mozgásom csak egy gyenge koppintás egyelőre.

Peter Ziska, Tóth Ádám duó stílusa határozottan tetszik még ha nem olyan könnyed, viszont nagyon hatékony!

A többieket akiket nem említettem név szerint tőlük kis trükköket tanultam el versenyek alkalmával, hogy hogyan abszolváljak 1-1 akadályt.

Matt „The Bear” Novakovich edzései tetszenek nagyon, mert sokszínűek. Olyan szinten mozgatja meg az egész testét, hogy az egy tökéletes gépezetté fejlődött.

Minden sportolónak szüksége van a jó pihenésre, kikapcsolódásra. Az akadályfutás, a Spartan Race még nehezebb falat, annyiféle terhelést kap a sportoló. Te mivel pihened ki magadat, mi kapcsol ki?

Nagyon nagy zene fanatikus vagyok, így sok zenét hallgatok. Legyen az koncert, rádió vagy bakelit lemez. De ami igazán kikapcsol azt hiszem az az írás.

Hol vannak a a kedvenc helyeid itthon és a nagyvilágban?

Éltem az osztrák Alpokban és francia Riviérán is. Azt hiszem ezek voltak eddig a kedvencek. Mindkettőnek meg van a maga szépsége, mondhatni romantikája. Persze az Alpok edzés szempontjából jobb!

Ahova szeretnék eljutni...Erre egy válaszom van! Világ körüli út! Mindenhova!

Vendéglátásban dolgozol, ez biztosan befolyásolja a táplálkozásodat, ami egy sportolónál kiemelten fontos. Emellett talán meglepő, de sokszor főzök! Sok mindent szeretek és sok mindent meg is kóstoltam már. De azt hiszem a hazai, anyai kosztnál nem igazán van jobb.

Vállalsz valamilyen közösségi munkát, megjelenést, fellépést?

Igen, természetesen! Van egy saját sport alapítványom, mely rendezvényt szervez és sportolókat díjaz.

Szívesen veszek részt adományozásban vagy gyűjtésben.

Amikor hívnak és igény van rá, akkor nagyon szívesen eleget teszek minden fellépésnek. Ezzel együtt média megjelenésektől sem riadok vissza. 

Forrás: www.akadalyfutas.hu | Fotó: © Katt katt katt Photography www.facebook.com/3katt

Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu

 

Utoljára frissítve: csütörtök, 12 október 2017 12:32
Tóth Viktor

2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.

Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.

Webhely: triatlonedzo.hu/