Elemek megjelenítése címkék szerint: interjú

A hazai OCR egyik legeredményesebb női versenyzőjével, az OCR EB első magyar hölgy részvevőjével, Erdősi Tímeával beszélgettünk a terepakadályfutó sportágról. Tímea sok érdekes sportot kipróbált, tapasztalatait felhasználja az edzésmunkában.

Kategória: Interjú

Páder Zsófia ismerős lehet azoknak, akik mostanában akadályfutó versenyeken indultak, hiszen aktív és eredményes versenyző. Idén ő nyerte a Magyar Terepakadályfutó Szövetség (TEFUTSZ) első bajnoki kupasorozatát. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Kategória: Interjú

Mészáros László ismét a célkeresztben (korábban itt írtunk róla). Az elmúlt időszakban számtalan sikert ért el a terepakadályfutás eseményein és habitusa révén sokat is lehetett róla hallani ezen kívül is. Ismeretségünk azóta tart, hogy elkezdte az OCR sportot, így nem volt nehéz "szóra bírni" az idei évről, a tervekről és az álmokról

Kategória: Interjú

A BakonyRun elsősorban a terep nehézségeire hangsúlyt helyező akadályfutó verseny, amely 2016-ban indult és egy évvel késöbb már meghatározó eseménye a magyar terepakadályfutásnak. Viczina Dávid főszervezővel, ötletgazdával beszéplgettünk.

"Hosszas tervezés után 2016. decemberében indult útjára a BakonyRUN akadályfutó verseny, melynek első futama 2017.04.30.-án a Bakony szívében rajtolt, majd 2017.09.30.-án a Bakony egyik legmagasabb pontjára vezetett az út."

Kategória: Interjú
2. oldal / 7
Ajánlott tartalom
A tíz éve az Egyesült Államokban élő Nagy Katalin 2014-ben ...
2016 jún. 06
A tíz éve az Egyesült Államokban élő Nagy Katalin 2014-ben ...
2016 jún. 06
Felmérések szerint az olasz szinglik közel 30 százaléka ma ...
2016 jún. 06
Felmérések szerint az olasz szinglik közel 30 százaléka ma ...
2016 jún. 06
Kaposváron második alkalommal rendeztek terepakadályfutó ...
2018 ápr. 15
Kaposváron második alkalommal rendeztek terepakadályfutó ...
2018 ápr. 15
Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a ...
2016 jún. 06
Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a ...
2016 jún. 06

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)