Print this page

Akadályfutás hírek

Staicu Simona az OCR Európa-bajnokságra készül

Sporttörténelmi kontinensbajnokságra készül a Terepakadályfutó Szövetség

Staicu Simona elindul a terepakadályfutó Európa-bajnoki selejtezőin. A klasszis célja, hogy kijusson a dániai – magyar szempontból – sporttörténelmi kontinensbajnokságra. A Terepakadályfutó Szövetség (TEFUTSZ) 2017-es megalakulása után ugyanis ez lesz az első olyan Európa-bajnokság, amelyre a szervezet magyar versenyzőket delegálhat.

Staicu Simona a több mint 30 éves sportpályafutása során kimagasló eredményeket ért el futóként. Többek között junior világbajnoki címmel, 29 magyar bajnoki elsőséggel, 23 román bajnoki címmel büszkélkedhet. Tagja volt a Magyar Olimpiai Csapatnak 2004-ben, Athénban ugyanis maratont futott. Háromszor nyert Jungfrau Marathont, egyszer Two Oceans Marathont, és háromszor ért célba a Pistoia-Abetone ultramartonon, nem beszélve a haza nagy futóversenyekről, ahol rendszerint dobogós helyezéseket ért el.

„Tavaly jött az ötlet, hogy elindulnék terep-akadályfutó viadalokon is, közben megalakult a sportág szövetsége is, így elkezdtem a felkészülést. Nagyon nem áll távol tőlem a sportág, hiszen iskolásként rendszeresen indultam katonai és tűzoltóversenyeken, ahol akadályokat kellett megmászni, bízom benne, hogy sikerül megszereznem az indulási jogot” – nyilatkozta Staicu Simona.

A cikk folytatódik a hirdetés után...

A TEFUTSZ a hazai versenyeken elért eredményeket összesítve, május végén dönt arról, hogy ki, vagy kik indulhatnak a június 29-i Európa-bajnokságon Dániában. Az esbjergi kontinensbajnokságon a tervek szerint a nők és a férfiak között is lesz magyar. Az Eb-n 3, 8 és 15 kilométeres távokon rendeznek versenyt.

A Terep-Akadályfutó Szövetség 2017-ben alakult, és az a célja, hogy a terep-akadályfutást minél népszerűbbé tegye. A szövetség egyébként rekordidő alatt érte el, hogy nemzetközileg is elismerjék: idén ugyanis az OCR Világszövetség (FISO) tagja lett a TEFUTSZ.

Forrás: ocrsport.hu 

Tóth Viktor

2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.

Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.

Website: triatlonedzo.hu/