Tóth Viktor
2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.
Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.
III. Látrányi Löködönc terepakadályfutó verseny
Látrányban, a Balaton parttól néhány kilométerre réóta rendezik meg a gyümölcs és lekvár fesztivált. Idén 3. alkalommal a "Löködönc" terepakadályfutó verseny is része a programnak. Igazi gyöngyszemre talál, aki ellátogat a helyszínre július elején. A versenyen két távon, több kategóriában állhattak rajthoz a versenyzők.
Sikeres magyar debütálás az OCR terepakadályfutó Európa-bajnokságon
A dániai Esbjerg adott otthont az idei OCR Európa-bajnokságnak, amely a magyar terepakadályfutók számára sporttörténelmi volt. A magyarok ugyanis – a hazai szövetség megalakulása után – először indítottak versenyzőket ilyen nagy versenyen.
Az OCR Terepakadályfutás rövid távú bajnokai Páder Zsófia és Mester Bálint
A Bánkon megrendezett rövid távú Terepakadályfutó Országos Bajnoki futamon első alkalommal a nemzetközi szabályoknak megfelelő pályán és szabályrendszerrel került sor a sportág bajnoki versenyére, amelyet Páder Zsófia és Mester Bálint (X2S TEAM) nyertek.
VII. Running Warriors OCR akadályfutás, Bánk - TeFutSz Országos Bajnokság
Csatlakozz te is a 2018. Június 17.-én megrendezésre kerülő Bánki Running Warriors versenyhez. Legyél részese a kalandnak,mutasd meg te MENNYIT BÍRSZ!!
2018 első Országos Bajnoki futama.
