Tóth Viktor
2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.
Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.
Interjú a Running Warriors X2S TEAM tagjaival az eplényi Spartan Race előtt
Az X2S TEAM tagjai ismét összeálltak, hogy "Running Warriors X2S TEAM" néven vágjanak neki a Spartan Race eplényi "super" futamának.
Elsőként Sipiczki Csaba és Kovács Zsolt interjúja következik. Mindketten a X2S első éveitől aktívan jelen vannak a csapat életében számos sportágban bizonyítva tehetségüket.
Interjú a Running Warriors X2S TEAM tagjaival - Oláh Bence, Petrovics Alex
Az X2S TEAM régi és új tagjai összeálltak, hogy "Running Warriors X2S TEAM" néven álljanak az eplényi Spartan Race rajtvonalához.
Oláh Bence és Petrovics Alex interjúja következik. Bence a legelső X2S verseny (Visegrád 2005) óta a csapat oszlopos tagja, Alex a Spartan és a terepduatlon kapcsán 2015-ben került a csapatba. Így pont 10 csapatév van közöttük...
Ultramaraton interjú - Aly Venti a Spartathlon második helyezettje
2015-ben a Spartathlonon egy fiatal amerikai lány állt a dobogó második fokán két magyar ultrafutó között. Alyson Venti egy csendes, különleges ultramaratonista, futónő. Nemcsak a futásaiban, de életszemléletében is érdekes ahogyan és amiről mesél.
"A forró éghajlat, a sík terep és a monotonitás specialistája" - tartják róla.
Száraz Dénes hurokban - interjú a triatlonista színésszel, aki bajba kerül az időben (+videó)
Száraz Dénessel beszélgettünk új akció filmjéről, régi terveiről és az idei évről.
Száraz Dénesnek hívnak, 36 éves vagyok. Szlovákiában, Érsekújvárban születtem. 14 éves korom óta a foglalkozom színházzal. 2003-ban diplomáztam a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen.
