Mindig a hegyi futóedzéseket javasolom a futó és triatlon versenyzőknek is, nemcsak az atlétáknak. Bár a hegyi futás egész évben értékes edzésmódszer minden sportolónak, különösen hasznos a szezon elején, mert erőt és kitartást ad az izmoknak.

Ennek az edzéstípusnak a lényege, hogy néhány gyors iramú részt kisebb darabokra osztunk, hogy a sebességnövelést kisebb lépésekben tegyük meg. Ehhez az edzéshez tudnod kell hogy mi a maximális sebességed 400 méteren és mi a maximális sebességed 200 méteren.

Több boldogsághormon szabadul fel a közös edzés során, mintha ugyanazokat a feladatokat egyedül végezzük - állapították meg az Oxford Egyetem kutatói a Biology Letters című szaklapban megjelent tanulmányukban. Tapasztalatból is tudható, hogy a csoportosan végzett mozgás könnyebb, mint az egyedül végrehajtott tréning, ám ezt most konkrét bizonyítékokkal is megerősítette egy oxfordi evezőscsapat vizsgálata.

Már korábban is felvetették, hogy a testedzés olyan kompenzációs folyamatokat indít be, amelyek csökkentik a súlyvesztést. Egy új amerikai tanulmány kimutatta, hogy a kompenzáció mértéke növekszik a testedzés mennyiségével. Átlagosan csak minden negyedik ember nem reagál a fokozott fizikai igénybevételre a kalóriabevitel növelésével.

Akkor tudjuk sikeresen sportossá formálni életünket, ha szeretjük és élvezni tudjuk azt, amit csinálunk: éppen ezért nagyon fontos, hogy semmit ne erőltessünk mindenáron. Arra is szükségünk van persze, hogy időről időre legyőzzük önmagunkat és feszegessük a saját határainkat, ám ez nem ugyanaz, mint amikor erőszakkal igyekszünk rávenni magunkat valamire, ami nem esik jól. Felesleges küzdelem helyett érdemes inkább megfigyelnünk saját magunkat és a testünk reakcióit, és megtalálni azt a napszakot, amikor a leghatékonyabb lehet az edzésünk.

A téli hónapokban, amikor hosszabbak az éjszakák és hideg van, az edzések megszervezése inkább életművészet, mintsem tudomány - legalábbis javasolt így felfogni!

Legtöbben ezt az alapozásnak és az új év előkészítésének fogják fel és már ebben az időszakban kiégetik magukat mire elkezdődnek a tényleges motiváló edzések és versenyek. Néhány ötlet, tipp arra, hogyan lehet ebben az időszakban rugalmasan és mégis eredményesen edzeni.

Érzed, hogy valami nincs rendben körülötted? Nincs étvágyad, nem alszol jól, az edzéseket, az otthoni tornát megcsinálod, de koránt sem akkora lelkesedéssel, mint korábban... Ráadásul így a „változás" is várat magára, és nem tudod mi ennek az oka, és hogyan orvosold mindezt a kedvtelenséget és már-már letargikus állapotot?

Lassan itt a tavasz, kezdődik a keményebb edzésmunka, a versenyekre való ráhangolódás. A hideg azonban egész évben végigkísérheti a versenyeket, edzéseket. Triatlon versenyeken, MTB versenyeken, futóversenyeken... számtalan „kellemetlen" emléket őrzünk az elmúlt szezonokból.

A tavaszi áthangoló edzésekről és a hidegtűrés fejlesztéséről szól a cikk.

Page 1 of 3

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top