Elemek megjelenítése címkék szerint: interjú

Groholy Babett az első magyar akadályfutó versenyek óta ismert és elismert tagja a közösségnek, de nemcsak a dobogós helyezései, hanem közvetlensége és lelkesedése miatt is sokak kedvence. Vele beszélgettünk az idei első félév sikerei után.

Kategória: Interjú

Az MSR szervezésében már futhattunk a vulkánok tetején, 2019-ben már a HOCRA kupafutamaként is lehet teljesíteni a versenyt. Ahogyan eddig, idén is egy fantasztikus akadályfutásban lehet része annak, aki elindul a VulcanRun mezőnyében. A szervezők segítségével kicsit bemutatjuk a versenyt.

Kategória: Esemény

Szabó Dávid, aki nem az a Szabó Dávid... nehéz helyzetben vannak a srácok, hiszen ugyanazzal a névvel, ugyanabban a sportban versenyeznek, amit szinte egyszerre kezdtek el, szinte egyformán sikeresek, ráadásul a korosztályuk is közel azonos (pár év van köztük). Dávid sok érdekes dolgot elmesél, sőt kettőjük kapcsolatát is megvilágítja!

Kategória: Interjú

A kaposvári KE Cross Run versenyről beszélgettünk a verseny szervezőjével Szerb Györgyyel. Ez az OCR verseny is sokat változik idén az eddigiekhez képest, az interjúból néhány izgalmas részlet is kiderül. A versenyről videó ajánlót is megnézhettek a cikk végén!

Kategória: Esemény
1. oldal / 7
Ajánlott tartalom
Szeretnénk bemutatni egy új versenytávot és egy új ...
2019 máj. 03
Szeretnénk bemutatni egy új versenytávot és egy új ...
2019 máj. 03
  this week I with write about my experience on ...
2016 jún. 06
  this week I with write about my experience on ...
2016 jún. 06
Sipiczki "Sipi" Csaba az X2S TEAM egyik legrégebbi és ...
2016 jún. 06
Sipiczki "Sipi" Csaba az X2S TEAM egyik legrégebbi és ...
2016 jún. 06
"Veni, vidi, vici" - a X2S CUBE TEAM Salomon tagjai ...
2016 jún. 06
"Veni, vidi, vici" - a X2S CUBE TEAM Salomon tagjai ...
2016 jún. 06

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top