Tanács, ajánló

Az erősítő edzés csökkenti a nőknél a cukorbetegség kialakulásának valószínűségét

Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a nőknél, akik rendszeresen végeznek izomerősítő gyakorlatokat – állapította meg egy amerikai kutatás.

A vizsgálat során százezer nővér egészségi állapotát követték nyolc éven át. A PLoS Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint a súlyemelés, a fekvőtámasz és a hasonló izomerősítő gyakorlatok hatása hozzáadódik a kardioedzések – már ismert – jótékony hatásához, így tovább csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

A kutatás eredményei szerint a leginkább azoknál csökkent a diabétesz kockázata, akik heti 150 perc kardio mellett legalább egyórányi izomerősítő gyakorlatot is végeztek. Esetükben a cukorbetegség kialakulásának kockázata harmadával volt kisebb, mint azoknál, akik semmilyen testedzést nem végeztek – írja a BBC News.

Az már korábban is ismert volt, hogy a rendszeres kardioedzés – a futás, a gyaloglás vagy az úszás – segít a diabétesz megelőzésében. Azt is igazolták kutatási eredmények, hogy az izomerősítés csökkenti a vércukorszintet.

A Harvard Egyetem orvosi karának kutatói szerint az izomerősítő gyakorlatok pozitív hatása részben abban rejlik, hogy segít nagyobb izomtömeget fenntartani, amely védelmet nyújt a diabétesz ellen.

A kutatók megjegyzik, hogy eredményeik nem tekinthetők "tökéletesnek", hiszen csak egy bizonyos réteget vizsgáltak, és a mozgás mennyiségét sem mérték, hanem a résztvevők beszámolói alapján jegyezték le. Eredményeik azonban összhangban vannak egy férfiak bevonásával végzett korábbi vizsgálatéval.

  Forrás: hvg.hu 

 

Tóth Viktor

2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.

Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.

Webhely: triatlonedzo.hu/
Ajánlott tartalom
Mészáros László ismét a célkeresztben (korábban itt írtunk ...
2018 okt. 26
Mészáros László ismét a célkeresztben (korábban itt írtunk ...
2018 okt. 26
Kaposváron második alkalommal rendeztek terepakadályfutó ...
2018 ápr. 15
Kaposváron második alkalommal rendeztek terepakadályfutó ...
2018 ápr. 15
Látrányban, a Balaton parttól néhány kilométerre réóta ...
2018 júl. 11
Látrányban, a Balaton parttól néhány kilométerre réóta ...
2018 júl. 11
Van egy fiatalember, akit a sors nagyon sok nehézség elé ...
2016 jún. 06
Van egy fiatalember, akit a sors nagyon sok nehézség elé ...
2016 jún. 06

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top