Elemek megjelenítése címkék szerint: interjú

Peter Ziska a Spartan Race európai sorozatának egyik legeredményesebb versenyzője, nemzetközi szinten is magasan jegyzett sportoló (2015 második felében a világranglista második helyén áll).

Kategória: Interjú

Gyurcsó Andrea az utóbbi évek egyik felfedezettje, aki az akadályfutó versenyeken rendre a legjobbak között ér a célba. Az idei első téli Spartan race versenyen az elit nők között megszerezte a bronzérmet.

Tavalyi eredményei között a Runnung Warriors győzelmei mellett az eplényi Spartan Race Super elit 4. helye volt kiemelkedő. A versenyekről, a sportról, a hétköznapokról beszélgettünk vele. Sőt még receptet is adott a versenyzőknek!

Kategória: Interjú

Van egy fiatalember, akit a sors nagyon sok nehézség elé állított születése óta. Amikor az egyiken túl volt, jött a másik. Mégsem maradt nyugton, az egyik legnehezebb sportot választotta - az akadályfutást, a Spartan Race versenyeket. Mészáros László a X2S TEAM tagjaként nemcsak eredményeiről ismert, hanem fantasztikus aktivitásáról és lelkesedéséről is. Erről is beszélgettünk vele.

Kategória: Interjú
7. oldal / 7
Ajánlott tartalom
Az eplényi Spartan Race versenyen a X2S CUBE TEAM Salomon ...
2016 jún. 06
Az eplényi Spartan Race versenyen a X2S CUBE TEAM Salomon ...
2016 jún. 06
Demeter Nikolett ízig-vérig triatlonista, Ironman, ...
2016 jún. 06
Demeter Nikolett ízig-vérig triatlonista, Ironman, ...
2016 jún. 06
Látrányban, a Balaton parttól néhány kilométerre réóta ...
2018 júl. 11
Látrányban, a Balaton parttól néhány kilométerre réóta ...
2018 júl. 11
  this week I with write about my experience on ...
2016 jún. 06
  this week I with write about my experience on ...
2016 jún. 06

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top