Interjú

Korompay-Túróczi Réka, aki bizonyítja, hogy a sport minden ember életének része lehet - X2S interjú

Korompay-Túróczi Réka modellként lett ismert, majd futásaival és sportaktivitásával lett népszerű a sportolók körében, miközben három gyermek édesanyjaként vezeti férjével a családjukat, ügyvezető igazgatóként pedig egy pénzügyi céget.

 

Réka közvetlen és vidám személyisége az egyik védjegye a futó eseményeken - sőt 2014-től a triatlon versenyeken is.

A szép nő mellett egy személyben jelenik meg a sportos és a közösségi nő is. Erről beszélgettünk vele.

 korompay-turoczi-reka-interju-DEPO laballas

Mit jelent számodra a sport, a futás?

A sport kiskorom óta a mindennapjaim része. Gyerekként az általános iskolában Salgótarjánban úsztam. Édesapám rengeteg szabadidős sportba is bevezetett minket nővéremmel, tudatos nevelést kaptunk e téren. Később elsősorban a fittségem és az alakom megtartása miatt sportoltam a középiskolában / főiskolán, akkoriban jött divatba az aerobic és a fitness, természetesen a láz engem is elért, mint a legtöbb lányt. 

19 koromtól 13 évig modellkedtem a tanulás és munka mellett, a testem részben a munkaeszközöm volt, ahol megengedhetetlen, hogy ne figyeljen az ember az idomaira. Véleményem szerint függetlenül attól, hogy milyen fiatal, vagy milyen szerencsés alkat egy nő, a mértékkel űzött rendszeres sport csak javít az alakján. Nem beszélve arról, hogy a rendszeres sport kitartást és jóértelemben értendő fegyelmezettséget ad az élet más területein is – értem ezalatt a tanulást, munkát, időbeosztást, feladatmegoldást, napi rendszer kialakítását, családszervezést.

korompay-turoczi-reka-interju-1938.wAz első szülésem után 2007-ben kezdtem el kocogni, amikor kiköltöztünk Hűvösvölgybe. A terep szinte tálcán kínálta magát: felfedeztem a környező hegyeket-dombokat, turista utakat, kilátókat, borzasztóan élveztem, különösen úgy, hogy előtte az alkalmi síelésen és lovagláson kívül nem kötöttem össze a természetet a napi sporttal. Új élmény volt, a futás feltárt előttem egy új dimenziót: a kikapcsolódás élményét és a magány élvezetét. A sport korábbi, alakformáló korábban célja mostanra átcsapott szenvedéllyé, ami nem csak testi, de lelki igény is egyben.

A futás örök szerelem lesz. Most már futok közösségben is, szervezett edzéseken, örömfutásokon, vagy barátokkal kis létszámban. Praktikus is, mert dolgozó anyaként az időfaktor kritikus számomra. Bárhol futhatok, nem kell edzőhöz igazodnom, minden időjárási körülmény között kimegyek és igazából elég egy futócipő hozzá.

A triatlon is a futás miatt kezdett érdekelni. Tavaly volt egy komolyabb sérülésem, a sarkam fájt és 6 hétig nem tudtam rendesen futni. Mindez éppen a a nyári versenyidőszakban. Nagyon nehezen viseltem. Nyaranta rengeteg időt töltök a Balatonon, és kénytelen voltam valami kiegészítő mozgást keresnem. Úszóként a víz megint hívogatott és néhány futó lelkesedése és ismerkedése a triatlonnal pedig átragadt rám. Így vettem egy országúti bringát. Hát ebből a kényszerpihenőből indult el a triatlonnal való kacérkodás.

A futás egyelőre még mindig a fő fókusz és nem áldozom be a futással töltött időt a többi sportágra. Inkább hozzáadódik az úszás és a bicikli, ezért valószínű az arányok nem felelnek meg az ideális triatlonos edzésfelosztásnak. De bevallom, még nem műveltem ki magam, egyelőre ezt is, mint a futást korábban, cask érzésből osztom be.

 

Hogyan adod át ezt az érzést, tudást a gyermekeidnek? Hogyan érdes el, hogy anyaként és sportolóként egyformán helyt állj?

A sport, ahogy említettem lényeges egy gyerek életében. Szokjon hozzá, hogy ez ugyanúgy, mint az eves-ivás-játék-tanulás, a mindennapok része. A gyereket ehhez a gondolathoz legjobban úgy tudja hozzászoktatni egy szülő, ha ő maga is ugyanezt a példát mutatja. Nehéz úgy prédikálni, hogy én magam másképp cselekszem. Persze nem lehetetlen, de a gyerek általában nehezen fogadja el azt az érvet, hogy azért mert anyu rosszul csinálta, szeretném, ha te jobban csinálnád.

Ebben a férjem is segít, hiszen ő is kung-fuzik kiskora óta heti rendszerességgel. A napi sport pedig nem mindig csak szórakozás. Van, amikor nehéz kikelni az ágyból, vagy a kanapéról, vagy a napozóágyból, reggel vagy este már sötét van, fáradtak, esetleg kicsit motivációt vesztettek vagyunk – hullámzó, mint sok minden más az életben. A gyereket nehéz csak a sport jó oldalával motiválni, ezért a sportot egyfajta kötelességként is be kell vezetni az életébe, egy kikerülhetetlen pluszként, ami persze összességében azért csak élvezetet jelent.

Az a véleményem, hogy a rendszeres sport a tanulásban is kitartáshoz vezet. Másoknak látom azoknak a gyerekeknek a motivációját, akik nem mozognak rendszeresen, de lehet, hogy csak az sport iránti elfogultság beszél belőlem.

A gyerekek most már hogy nagyobbak (8, 6 és 5 éves), Balatonon biciklivel kísérnek futás közben. Ők frissítenek, figyelnek rám, kérdezgetnek, számolják a kilométereket. Nagyon élvezem, hogy végre bevonhatom őket a saját szenvedélyembe is és nem csak azt látják, hogy anya “megint” futni megy.

Versenyeken egyelőre a 8 éves lánykám volt egy pár alkalommal. Eddig nem támogattam, hogy kijöjjenek. Természetesen ha érmet, esetleg kupát viszek haza, azt nagyon várják és az első kérdés, hogy “anya, hányadik lettél?”.

Versenyen közvetlenül a befutó után általában fáradt vagyok és szeretek a futótársakkal még egy kicsit bandázni, tapasztalatot megosztani, ünnepelni. Volt már, hogy a család kijött a befutóra, amikor a kicsik körbezsongtak és nyilvánt velük kellett foglalkoznom, ami mondjuk közvetlenül egy maraton, vagy egy jól kifutott félmaraton után őszintén szólva nehezemre esett. Ezért kitaláltam a férjemmel, hogy ha kijönnek, útvonalon szurkolnak, de a befutónál nincsenek ott és inkább otthon tartok élménybeszámolót. De úgy, hogy most már kezdik érteni a teljesítmény súlyát, azt, hogy anya ilyenkor kimerült és inkább azt a szerepet kezdik felfedezni, hogy ők az én segítőim, azt hiszem lassan a versenyközegbe is itt-ott magammal fogom vinni őket.

Hanga lányom szeptembertől kezd atletizálni a Vasas-ban, nagyon remélem, hogy rákap a futásra, de erőltetni nem fogom. A lényeg, hogy egy általuk választott és megkedvelt sportot rendszeresen és kitartóan űzzenek. Hunor és Huba 6 ½ illetve 5 évesek, ők fociznak és úsznak, de lassan őket is szeretném terelgetni egy sportág irányába.

 

Hogyan egyezteted össze a sportot és a hétköznapokat?

korompay-turoczi-reka-interju-4Ez nem könnyű, 3-kisgyermekes családanya vagyok és napi 6 órát dolgozom - hozzáteszem a munkaidőm rugalmas. Ennek ellenére még így is elég kiszámolt rendszer szerint élem az életem. A hétköznapokon a gyerekek suliban-oviban vannak, napközben dolgozom. Ebédidőben próbálok futni, illetve hétvégén, vagy reggel, munka előtt.

Délután fél öttől már többnyire a gyerekeké a napom, hozom-viszem őket a különórákra és természetesen az esti műszak is állandó program: vacsoráztatás, fürdés, mese. Hétvégén általában a csendes pihenőt használom ki az edzésre. Nincs időm TV-zni, nem nyújtózok a kanapén, minden kis üres háromnegyed-egy órát kihasználok. Mindig jár az agyam, hogyan építsem fel a napom, hogy minden beleférjen. Az életem állandó logisztika.

Mindenesetre nagy szükségem van a család támogatására és nem volt könnyű elfogadtatnom azt, hogy a család után közvetlenül a futás jön az életemben. A két nagymama sokat segít, a háztartásban is van segítségem heti egyszer és nagy főzőtündér sem vagyok. Nyilván ezek a dolgok azok, amiket egy átlagos háziasszonyhoz képest jobban “elhanyagolok” a sport miatt. De mások vagyunk, van aki a gyerekszülés után úgy véli, hogy egy nőnek fel kell adnia az önmegvalósítását egy bizonyos fokig.

Én a futásban pedig pont ellenkezőleg, most kezdtem igazán önmagamra találni. A család természetesen a legfontosabb az életben, de őszinte leszek és merem vállalni, hogy az anya-feleség szerep, vagy a munka számomra nem jelenti a 100%-os önmegvalósulást. Hiszek abban, hogy a gyerekekkel töltött minőségi együttlét sokkal fontosabb, mint a mennyiségi. Ahhoz pedig, hogy tartalmasan tudjam az időt a gyerekekkel eltölteni, szükségem van egyszerűen a magammal töltött időre is, amit a sport ad nekem.

 

Ki készíti el az edzésterveidet? 

Az elején edzésterv nélkül futottam, még órám sem volt, fogalmam sem volt mennyit és milyen tempóban futok. Ezután elkezdtem a saját magam által letöltött edzéseket követni, de nem szigorúan. És a futás szép lassan, puhán, mint a puma belopakodik az ember szívébe és gondolataiba. Járatod a futómagazint, blogokat olvasol, jobban szeretsz futóboltba járni, mint a Zara-ba, egyre szélesebb less az ismerősi köröd, akik megértik ezt a sokaknak néha szinte túlzó vonzalmat.

Így az elmúlt másfél évben más alapokra helyeződött az edzés: az edzéstervet Galántai György készíti, aki az Élményfutárok III. kerületi futónagykövete. Gyuri nagyon lelkes és lelkiismeretes, emellett jó futó és nagyon motiváló személyiség. Rendkívül sokat fejlődtem, mióta egy héten egyszer velük edzem és mióta az ő edzéskiírását követem. A közeljövőben is szeretném, ha a futóedzésterveimet ő írná, és örülök, ha büszke rám.

Most már heti / havi felbontásban tekintek az edzéseimre. Attól függően, hogy a szezonban mi a fő verseny (félmaraton, marathon, vagy hosszabb táv), osztom fel az edzéseket. De átlagosan elmondhatom, hogy heti 60-70-80 km-t futok, minden 4. pihenő héten ez 50 km körülre esik vissza. Ha tehetem, 5-ször futok, de van, hogy csak 4-szer sikerül – kedd este kimenőm van, ekkor van a gyorsító edzés, két hétközbeni futást munka előtt, vagy ebédidőben oldok meg, és megpróbálok a hétvégén szombaton és vasárnap is futni, amikor a futásokat többnyire a gyerekek csendes pihenőjéhez igazítom.

A 4-5 edzésből egy gyorsító (résztáv, tempó, intervallum) futás, egy terepfutás szinttel, egy (többnyire hétvégén) hosszú futás (20-30 között). A többi könnyű, lendületes futás 10-16 km között általában. Emellett a törzsizmok erősítése miatt hetente kétszer 1-1 órát kondizok és egyszer, vagy kétszer úszok többnyire munkaidő előtt. Egy-egy szpinninget is beszúrok valahogy, hétvégén pedig egy hosszabb tekerés is belefér. Télen a gyerekek fektetése után görgőztem, nyáron pedig a Balcsiban oldom meg az úszásom a strandon.

 

Hogyan jött az Ironman teljesítése, milyen élményeket szereztél a futáshoz képest?

korompay-turoczi-reka-interju-5Az Ironman-t egyelőre csak párban teljesítettem Nagyatádon. Egy barátnőm beszélt rá tavaly nyáron, miután a sérülésem miatt elkezdtem úszni és bringázni. Nagyon korán neveztünk, így tudtam, nincs kibúvó és a barátnőmet sem hagyhatom cserben, így becsületesen készülgettem a futásaim mellett, és boldog vagyok, hogy belevágtam. Kicsit más a triatlon verseny hangulata, több szervezést igényel, tovább is tart, mint egy átlagos futóverseny és a szurkolók nagyon kitartóak.

Az a tény, hogy a futásban a táv kisebb körökre van felosztva nagyon más élmény, mint egy egykörös maratonon. A szurkolókkal való ismétlődő találkozás óriási energiát ad. Augusztusban egyéniben szeretném a féltávot abszolválni és hát…nem is merem leírni, hogy az Ironman-t szeretném-e, mert kikapok otthon, de persze nagy álmom. Reálisnak két év múlva látom, ha tudok rá a saját elvárásomnak megfelelően edzeni. Ez egyelőre csak az időfaktortól függ. De van még valami, mindig kicsi félsszel indulok az országútra bringázni, főleg egyedül. Tavaly volt egy csúnya esésem egy körforgalomban, látható nyoma is maradt és akik sokat edzenek az utakon tudják, hogy mennyire türelmetlenek az autósok. Sajnos életveszélyesnek tartom és ez a félelemérzés azért beárnyékolja a bicikliedzések örömét. Ezért az a tervem, hogy keresek talán ősztől egy csapatot, akikkel egy héten egyszer tudnék edzeni.

Nemrég csináltam meg az Ultrabalatont is párban egy nap alatt, ahol a fizikai tűrőképességem nagy próbatételt állt ki. A verseny a vártnál jobban sikerült és óriási lökést adott, hogy a jól felépített felkészülés kifizetődik és sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam. Akkor már tervben volt a nyár végi féltáv teljesítés, amire a legjobb edzés és felmérés Nagyatád volt, ahol a féltávot ugyan egy nap alatt, de szakaszokban, a számok közötti pihenőkkel teljesítettem. Ott is pozitív élményeket szereztem, így nagyon remélem, hogy az egyéni induláshoz reálisan mértem fel az erőmet és edzettségemet.

Ahol még elégedetlen vagyok, az a verseny közbeni frissítés, és a verseny előtti energiafeltöltés. A maratont is vízen futom, de az UB-n és Nagyatádon is láttam, hogy ennél a távnál / időtartamnál ez már nem elég. A frissítés kérdése nagy mumus számomra, az evés mindig is másodlagos szerepet töltött be az életemben, egyszerű technikai kérdés. Azonban be kell lássam, hogy itt már kénytelen leszek picit jobban odafigyelni, hogy bírjam szusszal.

 

Milyen terveid, céljaid vannak a jövőre nézve? Mit szeretnél mindenképpen elérni, és hogyan fogsz hozzá?

A célom, hogy a gyerekek megértsék, amit csinálok, hogy számukra ez egy természetes és követendő életforma legyen. Célom, hogy a gyerekekkel / családdal, valamint a sport révén magammal töltött időt egyensúlyba hozzam. Folyamatos feladat számomra, hogy fenntartsam a család és a némileg kicsit önzőnek tűnő, a futás és a triatlonos életmód közötti harmóniát. Ez nagyon nehéz, de tudom, hogy lehetséges.

Sokan kérdezik: a gyerekek és a munka mellett mindehhez hogy van erőd és energiád? Erre minden nőnek a következőt üzenem: a kérdést rosszul közelítik meg. A sport és a futás miatt van energiám a családra és a munkára. Ezért visszakérdezek: sport nélkül hogy van energiája egy nőnek a családszervezéshez és a munkában való helytálláshoz?

Egyébként szeretnék a maratoni és félmaratoni időimen javítani. Emellett imádom a csapatversenyeket, ott helyt állni egészen más műfaj, mint egyénileg. Van egy szuper kis lánycsapatom, akikkel több év alatt már nagyon jól összekovácsolódtunk. Ott is mindenki fejlődik folyamatosan egyénileg is és egymás előtt is helyt kell állnunk a csapatban. Ezért ez is egy folyamatos kihívás. A triatlon az elmúlt egy évben vendég volt az életemben, de Nagyatád után azt hiszem most már hosszútávú szobatársak maradunk.

 

Sportoló nőként mit ajánlanál annak, aki Ironmanre vagy hosszabb futásra készül: "10 parancsolat", amit mindenképpen be kell tartani annak, aki be akar jutni a célba?

 korompay-turoczi-reka-interju-8

  1. A futást 20 éves kor fölött szerintem az tudja jól csinálni, aki szívvel csinálja. Olyan, mint a szerelem, érezd benne azt az erőt, ami felszabadít.

  1. Űzd el a lelkisimeretfurdalásod, amiért magaddal töltöd az időd. Mondj le inkább a TV-ről, a határtalan facebookozásról, vagy a konyhai túlzott sütés-főzési kényszerről!

  1. Legyél alázattal a testeddel szemben! Ne hanyagold el és élvezd, hogy esztétikusan formálódik szinte észrevétlenül! A tested a lelked karosszériája, egyik sem ér sokat a másik nélkül. Szimbiózisban kell élniük. Az edzéseidet és eredményeidet pedig kezeld szerénységgel és egyben egészséges önbizalommal, ami ugyanakkor másokat is ösztönöz.

  1. Fokozatosan terheld a tested és reális célokat tűzz ki magad elé! Sok sérülést lehet így elkerülni.

  1. Táplálkozz mértékkel, és lehetőleg hatékonyan! Tervezd meg az energiabevitelt az edzés és a verseny alatt! A megfelelő folyadékbevitel pedig csodákat művel. A mai napig a vízre esküszöm. A táplálékkiegészítőkkel személy szerint nem vagyok jóban. Jól megvagyok nélkülük, szerintem a hobbi szinten nem szükségesek. Hiszek a spártai felkészülésben!

  1. Kezdd el a felkészülést időben! Ne a verseny előtti két hétben akard megváltani a világot. Egy jó hosszú futásra, vagy a triatlon versenyre több hónap tudatos felkészülés kell. Az utolsó napok a pihenésről szólnak, a verseny pedig a befektetett munka gyümölcsének learatása.

  1. Eddz változatosan, tölts le edzésprogramokat és építsd fel a felkészülésed!

  1. Az állóképesség alapja a jó monotóniatűrés. Foglald el magad magaddal és felejtsd el azt a szót, hogy „unom”!

  1. A jó edzés az, amikor nem tudsz másra figyelni, csak a mozgásodra, a légzésedre, a lépésekre és a tartalékaid mozgósítására. Egyszerűen kénytelen vagy kikapcsolni, mert minden energiádat a terhelésre összpontosítod.

  1. A jó örömfutás az, amikor minden másra figyelsz, csak a futásra nem, de tudod, hogy a jóérzésed hátterét mégis a futás, a bicikli, vagy az úszás ritmusa dobolja. Egyszerűen ki akarsz kapcsolni és bármi problémád van, utána minden egyszerűbbnek tűnik. Boldog vagy tőle! Ha ezt érzed, akkor „Welcome to the club!”

 Az interjút készítette: Tóth Viktor | Fotó: Korompay-Túróczi Réka

Megjelent: 4660 alkalommal Utoljára frissítve: vasárnap, 17 július 2016 23:36
Tóth Viktor

2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.

Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.

Webhely: triatlonedzo.hu/
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Ajánlott tartalom
A gerinc betegségei korunk népbetegségeinek számítanak. ...
2016 jún. 06
A gerinc betegségei korunk népbetegségeinek számítanak. ...
2016 jún. 06
Ha OCR - terepakadályfutás, akkor az elsők között kell ...
2018 máj. 24
Ha OCR - terepakadályfutás, akkor az elsők között kell ...
2018 máj. 24
Az egyik legnehezebb SPARTAN RACE táv a "Beast" augusztus ...
2016 jún. 06
Az egyik legnehezebb SPARTAN RACE táv a "Beast" augusztus ...
2016 jún. 06
Gyurcsó Andrea az utóbbi évek egyik felfedezettje, aki az ...
2016 jún. 06
Gyurcsó Andrea az utóbbi évek egyik felfedezettje, aki az ...
2016 jún. 06

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)