Elemek megjelenítése címkék szerint: interjú

A hazai OCR egyik legeredményesebb női versenyzőjével, az OCR EB első magyar hölgy részvevőjével, Erdősi Tímeával beszélgettünk a terepakadályfutó sportágról. Tímea sok érdekes sportot kipróbált, tapasztalatait felhasználja az edzésmunkában.

Kategória: Interjú

Páder Zsófia ismerős lehet azoknak, akik mostanában akadályfutó versenyeken indultak, hiszen aktív és eredményes versenyző. Idén ő nyerte a Magyar Terepakadályfutó Szövetség (TEFUTSZ) első bajnoki kupasorozatát. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Kategória: Interjú

Mészáros László ismét a célkeresztben (korábban itt írtunk róla). Az elmúlt időszakban számtalan sikert ért el a terepakadályfutás eseményein és habitusa révén sokat is lehetett róla hallani ezen kívül is. Ismeretségünk azóta tart, hogy elkezdte az OCR sportot, így nem volt nehéz "szóra bírni" az idei évről, a tervekről és az álmokról

Kategória: Interjú

A BakonyRun elsősorban a terep nehézségeire hangsúlyt helyező akadályfutó verseny, amely 2016-ban indult és egy évvel késöbb már meghatározó eseménye a magyar terepakadályfutásnak. Viczina Dávid főszervezővel, ötletgazdával beszéplgettünk.

"Hosszas tervezés után 2016. decemberében indult útjára a BakonyRUN akadályfutó verseny, melynek első futama 2017.04.30.-án a Bakony szívében rajtolt, majd 2017.09.30.-án a Bakony egyik legmagasabb pontjára vezetett az út."

Kategória: Interjú
2. oldal / 7
Ajánlott tartalom
Kamaszként az ember még tudja, hogy amikor nagyanyánk mond ...
2016 jún. 06
Kamaszként az ember még tudja, hogy amikor nagyanyánk mond ...
2016 jún. 06
Ha OCR - terepakadályfutás, akkor az elsők között kell ...
2018 máj. 24
Ha OCR - terepakadályfutás, akkor az elsők között kell ...
2018 máj. 24
Herbák Gergő hosszútávú versenyző (Ironman, Bécs-Budapest ...
2016 jún. 06
Herbák Gergő hosszútávú versenyző (Ironman, Bécs-Budapest ...
2016 jún. 06
Lassú futás sokkal több előnnyel jár, mint azt a legtöbben ...
2016 jún. 06
Lassú futás sokkal több előnnyel jár, mint azt a legtöbben ...
2016 jún. 06

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top