Tóth Viktor

Tóth Viktor

2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.

Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.

Webhely URL:: https://triatlonedzo.hu/ E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az MSR szervezésében már futhattunk a vulkánok tetején, 2019-ben már a HOCRA kupafutamaként is lehet teljesíteni a versenyt. Ahogyan eddig, idén is egy fantasztikus akadályfutásban lehet része annak, aki elindul a VulcanRun mezőnyében. A szervezők segítségével kicsit bemutatjuk a versenyt.

A jól ismert kaposvári helyszínen óriási várakozás előzte meg a III. KE Cross Run és Dog Cross futamot. A HOCRA első idei kupafutamaként már az éves bajnoki pontokért is folyt a küzdelem, de a MEFOB is versenyt hirdetett a gyors és látványos pályán.

Szabó Dávid, aki nem az a Szabó Dávid... nehéz helyzetben vannak a srácok, hiszen ugyanazzal a névvel, ugyanabban a sportban versenyeznek, amit szinte egyszerre kezdtek el, szinte egyformán sikeresek, ráadásul a korosztályuk is közel azonos (pár év van köztük). Dávid sok érdekes dolgot elmesél, sőt kettőjük kapcsolatát is megvilágítja!

A kaposvári KE Cross Run versenyről beszélgettünk a verseny szervezőjével Szerb Györgyyel. Ez az OCR verseny is sokat változik idén az eddigiekhez képest, az interjúból néhány izgalmas részlet is kiderül. A versenyről videó ajánlót is megnézhettek a cikk végén!

5. oldal / 32
Ajánlott tartalom
Ilyen még nem volt! Szabó Dávid világbajnok lett a Spartan ...
2018 nov. 06
Ilyen még nem volt! Szabó Dávid világbajnok lett a Spartan ...
2018 nov. 06
A tíz éve az Egyesült Államokban élő Nagy Katalin 2014-ben ...
2016 jún. 06
A tíz éve az Egyesült Államokban élő Nagy Katalin 2014-ben ...
2016 jún. 06
Van egy fiatalember, akit a sors nagyon sok nehézség elé ...
2016 jún. 06
Van egy fiatalember, akit a sors nagyon sok nehézség elé ...
2016 jún. 06
Kókai Flóra Dóra és Klenk Botond szerzett országos bajnoki ...
2018 szept. 16
Kókai Flóra Dóra és Klenk Botond szerzett országos bajnoki ...
2018 szept. 16

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top