Tanács, ajánló

Monspart: Mindenkinek szüksége van arra, hogy edzésben tartsa a szívét!

Monspart, Sarolta, masport, mozgás, edzés, sport, MOB, olimpia, egészség
Monspart Sarolta a X2S TEAM versenyzőivel (Foto: X2S)
Monspart Sarolta szerint szükséges lenne, hogy ne csak Sport Nemzet legyünk, hanem sportoló nemzet is! Ezért a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke mindenkit arra sarkall, hogy sosem késő elkezdeni a testedzést, a sportolást!

"Vannak olyan karcsú alkatúak, akik azt hiszik, hogy nekik nem szükséges mozogniuk. Tévednek. A szívét, azaz a ’motort’ mindenkinek edzésben kell tartania! Kezdésnek nézzünk egy első edzést: például ma, még világosban vagy vacsora után egy órával este sietősen járjunk egy félórát. A lábunk futna, de mi csak gyalogolunk. Egyedül vagy társsal, emberrel vagy kutyával. Aztán ugyanez holnap. A héten négyszer."

 

"A második héten lehet már az első 10 perc gyaloglás után 20 dupla futólépés, majd gyaloglás és újra futás. Az ’ötször 20 dupla’ edzéstervvel lehet kezdeni az új életmód sportos mindennapjait" – nyilatkozta a tőle megszokott vehemenciával a sportvezető, aki a Magyar Szabadidősport Szövetség alelnöke is egyben.

A szövetség egyébként idén is megrendezi a hagyományos konferenciáját. „Idén 22. alkalommal lesz konferencia. A március 8. és 10. közötti velencei eseményen – többek között – a magyar szabadidősportban 2013-ban elvégzendő feladatok és a kitörési lehetőségek kerülnek terítékre”- mondta Monspart Sarolta.

(masport.hu)

Bővebben... https://www.mob.hu/monspart-mindenkinek-szuksege-van-arra-hogy-edzesben-tartsa-a-szivet-

Címkék:
  • ,
Tóth Viktor

2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.

Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.

Webhely: triatlonedzo.hu/
Ajánlott tartalom
A szögesdrót alatt kúszás, a homokzsák cipelés, a ...
2019 jún. 05
A szögesdrót alatt kúszás, a homokzsák cipelés, a ...
2019 jún. 05
Pozsony külvárosában rendezték a Spartan Race extrém ...
2016 jún. 06
Pozsony külvárosában rendezték a Spartan Race extrém ...
2016 jún. 06
"Veni, vidi, vici" - a X2S CUBE TEAM Salomon tagjai ...
2016 jún. 06
"Veni, vidi, vici" - a X2S CUBE TEAM Salomon tagjai ...
2016 jún. 06
Igazi nyári csemege egy héttel a szentesi sprint távú OCR ...
2019 máj. 21
Igazi nyári csemege egy héttel a szentesi sprint távú OCR ...
2019 máj. 21

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top