Események, edzések, versenyek

Esemény

brutálATOM akadályfutás – szöges cipő kizárva

Brutális versenyre készülnek Pakson! Szombaton lesz ugyanis a 6. brutálATOM viadal. A terepakadályfutó-versenyen a 8+ kilométeres távon OCR országos bajnokságot rendeznek – tudtuk meg Scheffer István főszervezőtől.

Az Országos Bajnokság egyben nemzetközi viszonylatban is értékes futam, hiszen a jövő évi Európa - és Világbajnoki versenyekre segíti a kijutást.

„Egyre népszerűbb a versenyünk, amelynek külön rangot ad az, hogy az egyik távon országos bajnoki futamot is rendezünk. Ráadásul itt már a nemzetközi szövetség döntése értelmében világversenyekre kvalifikáló pontokat is lehet szerezni.” – nyilatkozta pályaépítés közben Scheffer István.

A cikk folytatódik a hirdetés után...

A TEFUTSZ szakmai stábja segített a pálya véglegesítésében, az akadályok szinesebbé és nehezebbé tételében.

„Aki rajthoz áll valamelyik távon, vizes, sáros, poros, valamint embertpróbáló akadályokra számíthat, és arra, hogy nem húzhat szöges cipőt” – áll a szervezők közleményében.

A pálya gyors, elsőre könnyűnek tűnik, de aki rendesen teljesíti, at biztosan legalább annyira elfárad, mint egy nehéz versenyen. Hiszen itt is igaz a régi futó bölcsesség: "nem a táv öl meg, hanem a sebesség". Hangolódj a pálya ritmusára, élvezd a futást és az akadályokat!

A címmel kapcsolatban pedig a következőt érdemes tudni:

A 2017-es tapasztalatok arra kényszerítettek bennünket, hogy a brutálATOM távjain (kölyök, és felnőtt) megtiltsuk a szöges cipőben való indulást. Indokunk egyrészt a balesetveszély elkerülése, másrészt pedig az akadályként felhasznált eszközök megóvása. Ezért kérünk mindenkit, hogy a rajtvonal átlépése előtt cserélje normál futócipőre szöges cipőjét. Ennek elmulasztása kizárást eredményez!!! Köszönjük megértéseteket, segítségeteket... (Scheffer István)

Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu

Weboldal: https://www.atomfutas.hu/hirek/brutalatom-6-0---2018

A terepakadályfutásról

Az Obstacle Course Racing (OCR) olyan sport, amelyben a versenyzőnek futás közben akadályokat kell leküzdeniük. Az akadályok lehetnek különböző építettek és természetesek. A futóversenyeken gyakran összekeverik a nyomvonalakon lévő akadályokat, törekedve arra, hogy a futásból kialakult sebességet és lendületet megtörjék. Az épített vagy természeti akadályok a versenyző szellemi és fizikai képességét kifejezetten megterheli. Az akadályok magukban foglalják az akadályok mászását, nehéz tárgyak mozgatását, saját testsúly mozgatását, és a vizes akadály leküzdését.

Utoljára frissítve: péntek, 14 szeptember 2018 17:44
Tóth Viktor

2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.

Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.

Webhely: triatlonedzo.hu/
Ajánlott tartalom
A cím több okból sem véletlen – Gyömrei Máté az első magyar ...
2018 máj. 27
A cím több okból sem véletlen – Gyömrei Máté az első magyar ...
2018 máj. 27
Az X2S TEAM régi és új tagjai összeálltak, hogy "Running ...
2016 jún. 06
Az X2S TEAM régi és új tagjai összeálltak, hogy "Running ...
2016 jún. 06
Ennek az edzéstípusnak a lényege, hogy ...
2016 jún. 06
Ennek az edzéstípusnak a lényege, hogy ...
2016 jún. 06
Sporttörténelmi kontinensbajnokságra készül a ...
2018 máj. 15
Sporttörténelmi kontinensbajnokságra készül a ...
2018 máj. 15

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top