Bemutatkozás
Kelemen-Loboda Dorián vagyok, 27 éves. Dombóváron lakom, egy kis fuvarozói vállalkozást építgetek, mellette pedig edzősködöm. Sportolni általános iskolában kezdtem, először kosárlabdával, majd kézilabdával foglalkoztam, utóbbival középiskola végéig, de abszolút hobbi szinten. Mellette 11 évesen kezdtem Ju-Jutsuval, amit 3 évig csináltam, utána pedig majd 10 év Thai-Boksz jött. Talán itt jöttem rá igazán, hogy bunyózni annyira nem, inkább felkészülni/ edzeni szeretek. Ezért fordultam a Crossfit irányában, ami azt hittem nagy szerelem 2016 tavaszáig, amikor is az első OCR versenyemen elindultam, és teljesen megőrültem. Otthon éreztem magam, és azóta is úgy élem meg mintha haza értem volna. 2017 végig ment, folyamatos versenyzéssel. 2018.-ban áttétes daganatot találtak újra a nyakamban, ezért augusztusig rehabilitációval, gyógytornával foglalkoztam. De azóta, úgy tűnik egészségileg minden rendben van, és 200%-ban a sportra tudok koncentrálni. Szeretnék a kategóriámban a legjobbként célbaérni, azaz a 2020-as évben Országos bajnok lenni, illetve az Európa, és világbajnokságon is a dobogóért akarok küzdeni minden erőmmel.
Bánkon találkoztunk első alkalommal, a sprint és a rövid távú versenyen is imponáló volt a küzdeni tudásod. Hogyan kezdődött a 2019-es éved, miket terveztél, azok hogyan valósultak meg?
Az idei év a céltudatosság jegyében telt, eldöntöttem, hogy a magyar bajnokságban szeretnék minél jobb helyezést elérni. Kaposváron kezdtünk, én pedig egy jó kis sípcsontgyulladással indultam neki, majd utána azt hiszem Celldömölk jött, ahova elég jó megfázással sikerült érkezni, úgyhogy kicsit köhögősen indult az év. Aztán elkezdtek jönni szépen az eredmények, második-harmadik helyek, amik tekintve, hogy nagyon kemény srácok vannak a korcsoportban, úgy érzem elég jónak mondható. Azt gondolom, nagyon komoly sportolókkal tudok megküzdeni, és mivel nagy lemaradással indulok, azt nézve, hogy elég későn álltam neki futni, elég feleslegesen nagy izomtömeggel, ezért bőven van még potenciál bennem, nem kifejezetten az idei évre koncentrálok. Csak dolgozni akarok és bizonyítani.
Eltelt az év, aktív és eseményteli volt. Mi volt a legjobb, legnehezebb idén az OCR versenyeken?
Az idén a legjobb globálisan az összes versenyen, az a társaság volt. Mind a versenyzők, mind a szurkolók, mind a szervezők, hihetetlenül szuper emberek, már csak azért is megéri számomra versenyezni, tiszteletre méltó embereket ismerhetek meg, nagyon komoly motivációt jelentenek olyan személyek az eredményeiktől függetlenül, akik hajlandóak a sportot választani, kikapcsolódásképpen. Legnehezebbet nem tudnék most fel idézni, szerelmes vagyok a sportágba, minden nyűgével, nehézségével együtt nekem minden perc amit ezzel foglalkozom szuper.
Azért a legszebb pillanatokat meséld el!
Ezeknek a száma majdnem végtelen. De három olyan kiemelkedő van, amit örökre mesélni fogok. Az első az a Running Warriors rendezés Bánkon, az első 1km-es sprint futás, ahol 1-1 elleni küzdelem van, elég sok akadállyal. Az első futam az enyém volt, az ellenfelem nagyon ügyesen vette az akadályokat, a futásom nekem volt jobb. Négy előzés történt a pályán, a végén a hegynek ő ment neki először, de én jöttem ki hamarabb, és megnyertem a futamot. Nagyon izgalmas volt, végig fej fej mellett versenyezni. A végén pedig elfeküdni a tóban, zseniális.
A második ilyen az a Military Survival Run volt, amiről olyanokat hallottam, hogy úgy indultam neki csak érjek be, ne haljak bele. Az egész verseny őrületesen kemény volt, annyira kellett kapaszkodni, ami csak a csövön kifért, és mellette élvezni a kreativitást. Az utolsó akadály, ami felrakta az i-re a pontot, elég hosszú, kombinált cucc volt, csiszolt fa oszlopokkal, kötéllel, mókával. Sikerült megcsinálnom, minden erőmmel, de a taps és az őrjöngés körülöttem, felejthetetlen, euforikus hangulatba hozott. A harmadik ilyen pedig egy Ultra távú verseny volt Krynicában Lengyelországban, nagyon szeretem a helyet, voltam már többször. Talán az egyik legnehezebb pályát rakták össze ebben a kategóriában. Itt az egész esemény, ami hihetetlen volt, először sikerült fizikailag tökéletesen időzíteni, 9 órán keresztül mentem és végig koncentrált maradtam, tudtam futni, vettem az akadályokat, pörögtem, mintha egy fél napos flow élményben lehetett volna részem. Varázslatos volt, sajnos az év legszomorúbb eseménye is ugyan ez, ugyan is 45 másodperccel maradtam le a dobogóról, így a 24 órás vb-ről is. De mindig azt mantrázom magamban, hogy sohasem veszítek, vagy nyerek, vagy tanulok. Majd jövőre megnyomom annyira, hogy ne másodperceken múljon.
Oktatsz, tanítasz, edzéseket tartasz. Erről is mesélj kérlek!
Lassan 5 éve tartok TRX, Crossfit órákat, mellette a PTE-n atlétika szakedzőnek tanulok, szeretném majd egyszer az OCR sportágat edzőként is erősíteni. Nagy létszámú órákat tartok, heti szinten rengeteg emberrel dolgozom együtt. Nagyon szeretem csinálni, kifejezetten szabadidős tevékenységnek élem meg. 17-től 55 éves korig járnak hozzám, nagyon vegyes összeállításban, erő és technika szintben is hatalmas a szórás, az egyetlen, ami közös, a leglényegesebb dolog, motiváltak. Minden más eltérést pedig én szépen ki skálázok, hogy mindenkinek megfelelő nehézségű feladata legyen. Az elveimet próbálom úgy átadni a csoportjaimnak, hogy be tudják fogadni, ne legyek túl sarkos, mert én magamat elég szélsőségesnek jellemezném. Edzés közben a minőségben, a tökéletességben hiszek, ezt várom el mindenkitől. A koncentráció, a pillanatra figyelés a legfontosabb, amíg tart a feladat nem létezik más. Ha verseny szituációban szeretnénk félig hatékonyak, lenni, akkor muszáj felkészülés alatt erre törekedni.
Mit tartasz fontosnak az életben?
Kicsit hedonista módon fogom fel az életet. Én 20 éves korom óta pajzsmirigy rákkal bajlódok. Már többször fordult elő, hogy egyik pillanatról, a másikra borult minden, jöttek a műtétek, a szövődmények, mindenféle. Úgyhogy én próbálom magam jól érezni, úgy élni az életet, hogy ha holnap azt mondjak, hogy ennyi volt, akkor csak hátra dőlhessek, hogy ez jó móka volt. Csodálatos családom van, csodálatos emberek vesznek körül, és minden irányból sok szeretet kapok, ez talán a mindennapjaimban a legfontosabb, méltó legyek ezekre a dolgokra.
Amióta elkezdted az OCR-t sok minden változott az életedben. Hogyan edzel, hogyan készülsz?
Most már azt merem állítani, hogy profin. A z2 Crossgymből, ahol dolgozom egyébként, egy nagyon kedves barátom, és kollégám Gábor Balázs irányítja az erőnléti felkészülésem. Illetve júniusban kezdtem a kaposvári Enspornál Berkes Gábor edzővel együtt dolgozni, úgy hogy teljes mértékben OCR beállítottságú edzést próbálok végezni. A részleteket muszáj titokban tartanom, hisz verseny van...
Neked mit jelent az, hogy az OCR hivatalos versenysport lesz?
Lázban tart, számomra ez egy nagyon izgalmas kérdés, hiszem, jelenleg még pont van esélyem jó eredményt elérni, beírni magamat a sport történelembe. Ha felnő egy generáció ezen a sporton ellenük már nem lesz esélyünk, azoknak akik húszon évesen találkoztunk ezzel először. De addig is, még van idő bőven és én elképesztően motivált vagyok, mindent megteszek azért, hogy a lehető legtöbb eredményt hozzam hivatalos versenysport formában is.
Mik a kedvenc akadályaid, melyektől tartasz a leginkább?
Én relatív az erősebb srácok közé tartozom, úgyhogy a hosszú kapaszkodást, vagy a lendületből ugrálva kapaszkodásokat nagyon szeretem, illetve a cipelős akadályokat várom minden versenyen.
A célba dobálást kifejezetten utálom, sokkal többet kéne gyakorolnom, valahogy annyira kiesik a felkészülésből, hogy szinte mindig problémám van vele.
Mik a terveid jövőre?
A magyar bajnokságot a korosztályban meg szeretném nyerni, illetve az EB-n és a VB-n szeretnék dobogóra állni. Ehhez nem kevés munka kell, úgyhogy a legfőbb tervem a jövő évre: munka, munka és munka.
Köszönöm az interjút! Jó felkészülést, jó egészséget!
