A szervezők nagyon nehéz és kihívásokkal teli pályát állítottak össze, 14 km hosszan, 1000 m szintemelkedéssel és és 27 akadállyal, amelyek között a „megszokott” kötélmászó, sárban kúszó és a terepen nehéz súlyokat cipelő feladatok mellett szerepelt a jeges vízben úszás majd futás feladat is.
Az eseményen közel 2600 versenyző állt rajthoz, 2467-en érkeztek célba, az indulók fele külföldről jött. A legjobbak most is a szlovák és a cseh versenyzők voltak, ezekben az országokban óriási támogatottsága van ennek a sportágnak.
A magyarok minden nehézség ellenére az élmezőnyben értek célba, Tóth Ádám az abszolút 3. helyen a férfiak között, Gyurcsó Andrea a nők között a 4. legjobb idővel, a Running Warriors X2S TEAM pedig a csapatversenyben (ahol az első 4 versenyző ideje alapján dől el a helyezés) szerezte meg az ezüstérmet.
A csapat tagjai: Mester Bálint, Sipiczki Csaba, Petrovics Alex, Oláh Bence, Tóth Viktor. Kovács Zsolt a táv felénél gyomorproblémák miatt feladni kényszerült a versenyt.
„Kemény és nehéz pálya volt, jól éreztem magam a második alkalommal is Eplényben. Gratulálok a versenyzőknek!” - Peter Ziska, győztes.
„Számos nemzetközi és hazai siker ellenére kérdéses, hogyan tudom folytatni jövőre a versenyzést, pedig sok tartalék van bennem.” - Tóth Ádám, a verseny bronzrémese.
„Végre egy igazán technikás pálya. Azt hiszem, felülmúlta a Tátra beast-et is! Nagyon élveztem!” - Gyurcsó Andrea, női 4. helyezett.
„A világszerte egyre népszerűbb sportág több különböző néven megrendezett versennyel is jelentkezik Magyarországon 2016-ban, aki eddig nem próbálta, már most kezdje meg a felkészülést jövőre” - Tóth Viktor, terepsport edző, csapat ezüstérmes.
A versenyt korra és nemre való tekintet nélkül mindenki fantasztikusan teljesítette, hiszen itt nem a sporteredmény a legfontosabb, hanem az, hogy valaki teljesíti, igazi „Finisher” lesz – ezt a fogalmat annak idején az Ironman triatlon verseny vezette be, ahol valóban nem a győzelem, hanem a célba érkezés a fontos.
A X2S Team és a Running Warriors 2016-ban még több és izgalmasabb akadályfutó versennyel várja az érdeklődőket.
Fotó: X2S TEAM | Esemény weboldala: spartanrace.hu
A fotókat a X2S TEAM sportolója Tóth Timon (www.marketingfree.eu) készítette.
- Click to open image! Click to open image!

https://www.akadalyfutas.hu/hirek/item/8259-magyar-ferfi-bronz-es-csapat-ezust-a-spartan-race-extrem-akadalyfutas-zarofutaman#sigProIdc16a7268bf