A héten 3 nappal a verseny előtt elkezdtem nézegetni a reggeli pulzusom, hogy mégis mit várjak magamtól, milyen formában vagyok (általánosságban minél alacsonyabb a nyugalmi pulzusunk annál takarékosabban/hatékonyabban működik a szívünk) 3 nappal előtte 32, 2-vel előtte 35, egy nappal előtte 37 és aznap reggel pedig 44 volt a pulzusom. A verseny éjszakáján nem is aludtam túl nyugodtan..
A verseny napján reggel 8 órakor még az ágyból tekingettünk kifelé és gondolkodtunk azon, hogy ez így durva lesz… 9fok szakadó eső 900méteren és ránk várt a Szörny (Beast).
Az a baj ezzel a Szörnnyel, hogy nem tudod pontosan milyen hosszú, mennyi akadály van, milyen nehezek és milyen hosszúak. Sok-sok kérdőjel, amit nem tudsz megválaszolni, pedig egyáltalán nem mindegy hogyan esel neki a távnak, főleg ha még eredményt is szeretnél elérni.
A rajt után próbáltam elöl maradni, de megfogadtam, hogy csak saját tempót fogok futni és nem hagyom, hogy elvegyen a mezőny eleje. 3 sípályán kellett felfutni és ennél az elsőnél a 2. helyen értem fel, majd lefutottunk ennek a pályának az aljába egy másik úton ahol a 3. helyen kezdtem az első komolyabb akadályt (traverz) egy falmászós akadályt. Az élen futó (Ziska) hibázott és így ismét a második helyre kerültem, majd egy rövid ideig az élen is futottam, de végig az járt a fejemben, hogy csak saját tempóban és okosan kell versenyezni, mert hosszú lesz ez még. A komolyabb lejtőkön utolértek, majd leelőztek, az első órában ketten és a második órában is ketten. Az emelkedőkön erősebbnek éreztem magam az előttem haladóknál, többször láttam, hogy ők belesétálnak, én pedig futva közeledtem feléjük, ami jó érzés volt.
Másfél órától kezdve folyamatosan frissítettem negyed óránként géllel és energia szelettel. Meg is volt ennek az eredménye, mert nem tört rám olyan fáradtság, hogy csökkent volna a pulzusom, vagy a teljesítményem. Az utolsó fél órában visszaestem a 6. helyre és a 7. is már nagyon közel volt, de megtérült az energia amit spóroltam és végül 2 hibával(Monkey Bar-ról lecsúsztam, mert vizes volt és nem koncentráltam eléggé, és a dárdát a bábu alá dobtam) sikerült az 5. helyen beérni egy nagyon erős mezőnyben, nehéz pályán.
Sokat segített a verseny során a Salomon Fellreiser terepfutó cipőm, ami a legmeredekebb emelkedőn és lejtőn sem csúszott meg. Külön köszönet az Életfa Programnak, akik évek óta támogatnak és nélkülük nem tudnék ilyen jól teljesíteni. Nagy köszönet a csapatomnak, a X2S CUBE TEAM-nek és minden támogatónknak, akik segítenek a jó eredmény elérésében.
- Click to open image! Click to open image!
- Click to open image! Click to open image!
- Click to open image! Click to open image!
- Click to open image! Click to open image!
- Click to open image! Click to open image!
- Click to open image! Click to open image!
- Click to open image! Click to open image!
- Click to open image! Click to open image!
https://www.akadalyfutas.hu/hirek/item/8262-klinovec-spartan-beast-race-mester-balint-5-a-szorny-tavon#sigProIdd8265b000a
Összességében a tények a következők: 22.8km 1510m szintemelkedés 26 komoly és nehéz akadály (3 kúszás, 4 cipelés-húzás), 10fok eső és egy nagyon jól megszervezett verseny várt Csehországban.
Nagyon örülök ennek az 5. helynek, és ez jó felkészülés volt az Amerikai VB-re, ahol ennél még jobb eredmény a cél.
AROO!!!
Forrás: SPARTAN RACE | Mester Bálint (X2S CUBE TEAM)