Edzés

A téli alapozó edzések alapjai

Mi is az alapozás? Nos, felkészítés, mind fizikálisan, mind mentálisan.

Ez lehet hosszabb és rövidebb időszak is, függően attól, hogy ki, milyen erőpróbára készül. Van, aki már októberben elkezdi a felkészülést a következő szezonra, van, aki csak decemberben.

Sok minden befolyásolhatja ezt az időzítést. Nyilván, ha valakinek még novemberben és decemberben is vannak versenyei, nem fog szeptemberben pihenőt tartani és októberben elkezdeni a felkészülést. Aki viszont előre tervezett versenynaptárral dolgozik és szeptemberben befejezi az évadot, az bizony decemberre már komoly kilométereket tudhat maga mögött.

A versenyszezon után, mindenképpen iktassunk be pihenő időszakot. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy két-három hétig ne is mozogjunk. Találjunk olyan mozgási lehetőséget, heti 1-2 alkalommal, amit szívesen csinálunk. Foci, úszás, kerékpár, tollas, tenisz, kondi, korcsolya, a lényeg örömmel tegyük. Ilyenkor az evésre sem kell akkora figyelmet fordítani. Persze ne töltött káposztát együnk pacallal!

Az első héten, elég kisebb távokkal kezdeni és heti két alkalommal kondizni is lehet. Nem kell erőltetni a futást, pár napig 5 kilométereket elég futni, majd fokozatosan felvinni a távot. Szokjon vissza fokozatosan a szervezet a terhelésre. A második héten már lehet hét közben 10-15 kilométereket is megtenni, de nem kell bele nagy szinteket vinni.

A két nap kondit, kis súllyal kezdeni és a közepesnél meg is állhatunk. Nem az a lényeg, hogy tömeget növeljünk, ezért inkább a kis súllyal való szériázást javaslom. Ha van rá lehetőség, a tornatermi edzések is nagyon jók. Sok olyan gyakorlatot lehet végezni játékosan is akár, amik erősítik a boka és térd szalagokat. A harmadik héten, már kereshetünk szintekben bővelkedő terepet is.

Az időjárást persze érdemes szemmel tartani, mert attól, hogy a kapu előtt nincs sár, vagy nem jeges, attól még a két kilométerre lévő, viszont 400-500 méterrel feljebb elterülő csúcson érhet meglepetés.

Az alapozás második szakaszában, szerintem még mindig nem a minőségen, hanem a mennyiségen legyen a hangsúly.

Mit értek ez alatt? Azt, hogy próbáljunk olyan edzéstávokat választani, amiket erőlködés nélkül tudunk teljesíteni. Nem baj, ha belesétálsz a fel felébe, ha nem futsz 4-5 perces ezreket, a 30-40 kilométeren. A hosszú távokon, nem itt dőlnek el a dolgok. pláne nem az elején. Sokan úgy készülnek, hogy minél gyorsabban felfusson egy hegyre, minél gyorsabban lefussa a fél maratoni távot.

Ez a rövidebb Trail versenyeken jól is jön valóban, de az ultra az más. Gondoljunk csak bele, egy 50 kilométeres versenybe. Az első hegyet, aminek a teteje mondjuk, 10 km-nél van, sprintben futjuk, mondván a le felébe simán lehet haladni. Igen ám, de a le felé után, ami lehet, hogy csak 2 km, egy még nagyobb szintet kell megmászni és akkor még nem vagyunk a táv felénél.

Taktikázni mindig lehet és szoktak is, de a pálya ismerete szükséges hozzá. Visszatérve az alapozáshoz, a második szakaszban, már lehet a kondis napokon futást is beiktatni. Például elmenni, futni egy órát és utána kondizni. Később lehet ketté választani, délelőtt 2 óra futás, délután másfél óra kondizás. Az ugrókötelezés és a lépcsőzés is hasznos dolgok, bár ezeket sokan nem szeretik, mert elég kitartónak kell hozzá lenni.

Tudom, nem mindenkinek van ideje megtervezni és véghez is vinni ezeket a dolgokat. A mai rohanó világban, amikor az ember 8-12 órákat dolgozik, örül, ha hazaér és leül. De higgyétek el, nagyon helyre lehet tenni magunkat a rendszeres mozgással. Nem feltétlenül kell ultrákat futni, versenyre járni. Találjunk partnert, akivel heti 2-3 alkalommal el tudunk menni, mozogni. Vannak, akik egyedül teszik, mert elég nekik a munkában a sok nyüzsgés. Mindenki meg fogja találni a neki leg megfelelőbbet. Ezt tapasztalatból mondom. Végezetül egy könyvet, ajánlok. Franz Wöllzenmüller „Futólépésben a maratonig” című könyve, a kezdők számára is jó alapokat nyújt a futás elkezdéséhez.Gyurkó Péter X2S SUPERIOR TEAM

Legközelebb, néhány írott és íratlan szabályról ejtek szót, amiket a természetben illik betartani.

Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu

 

Utoljára frissítve: szerda, 20 szeptember 2017 14:47
Tóth Viktor

2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.

Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.

Webhely: triatlonedzo.hu/
Ajánlott tartalom
Monspart Sarolta szerint szükséges lenne, hogy ne csak ...
2016 jún. 06
Monspart Sarolta szerint szükséges lenne, hogy ne csak ...
2016 jún. 06
Az Extreme Trail akadályfutó versenysorozat új helyszínen ...
2019 ápr. 19
Az Extreme Trail akadályfutó versenysorozat új helyszínen ...
2019 ápr. 19
Kiss Péter egy viszonylag kis létszámú exkluzív csapatnak a ...
2020 jan. 15
Kiss Péter egy viszonylag kis létszámú exkluzív csapatnak a ...
2020 jan. 15
A Bánkon megrendezett rövid távú Terepakadályfutó ...
2018 jún. 19
A Bánkon megrendezett rövid távú Terepakadályfutó ...
2018 jún. 19

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top